Lakatos Balla Attila es Palffy Geza Szent Laszlo nagyvaradi ereklyetartoja elottA FilmLab Stúdió 2016-ban nagyszabású ismeretterjesztő filmet készített A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában címmel a Pálffy Géza vezette MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport elmúlt évekbeli tudományos felfedezéseiről. A Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezésében született, bő egy órás alkotás kelet-magyarországi és partiumi premierjeire 2017. május 10–11-én Sárospatakon, Nyíregyházán és Nagyváradon került sor. A bécsi, párkányi és székelyföldi bemutatókat követően így már negyedszer járt a koronafilm a határokon túl.

Sarospatakon Barany Krisztian Palffy Geza es Lazok Matyas ismertette meg a dikokat a film kulisszatitkaivalA Kutatócsoport filmjét először 2017. május 10-én szerda délelőtt – Remeczki Imre történelemtanár meghívására – a városi moziban telt ház előtt a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium mintegy száz diákja tekinthette meg. A vetítést követő pódiumbeszélgetésen a film megszületésének körülményeiről és kulisszatitkairól a kutatócsoport vezetője mellett Bárány Krisztián filmrendező és munkatársa, a filmben a sárospataki nagyurat, Perényi Péter koronaőrt alakító Lazók Mátyás színművész számolt be a mindvégig kitartóan figyelő diákságnak.

A film alkotai Palffy Geza es Barany Krisztian NyiregyhazanUgyanezen nap estéjén már a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola vendégei voltak a film alkotói, ahol szintén szép számú érdeklődő előtt zajlott a filmvetítés. A bemutatót Véghseő Tamás rektor moderálásában mintegy másfél órás beszélgetés követte, amelynek keretében – a nagyszámú kérdésre adott válaszában – Pálffy Géza szabályos kiselőadásokban foglalta össze a Szent Korona, a magyar uralkodókoronázások és kora újkori történelmünk legfőbb problémaköreire vonatkozó friss kutatási eredményeket.

A nagyvaradi nezoket Totos Aron szervezo koszontotteVégül 2017. május 11-én csütörtök délután a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában mutatták be az alkotást a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók meghívására Tőtős Áron doktorandusz szervezésében, amelyet ismét érdekfeszítő pódiumbeszélgetés követett. A három filmvetítést a Perényi koronaőr építette sárospataki vár, a máriapócsi görögkatolikus kegytemplom, valamint a nagyváradi székesegyház koronázási emlékeket is őrző gazdag kincstára és a püspöki palota megtekintése gazdagította, amelyek újabb fontos szakmai kapcsolatok kiépítésével jártak együtt. A kelet-magyarországi és partiumi vetítéseknek köszönhetően az elmúlt bő fél esztendő közönségtalálkozóin összességében már több mint 5000 néző láthatta a Lendület Kutatócsoport tudományos felfedezéseit bemutató alkotást.

A filmbemutatókról szépszámú előzetes és tudósítás jelent meg. A teljesség igénye nélkül a sárospataki vetítésről itt, a nyíregyházi eseményről itt és itt, a nagyváradiról pedig itt olvasható előzetes vagy beszámoló, illetve itt tekinthető meg a képgaléria.

A koronafilm 2016 decemberében DVD-n is megjelent, ára 2500 Ft. Megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4. B épület 4. emelet, munkanapokon 9.00–12.00 óráig) és az MTA BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (Bp. 1053 Magyar u. 40., munkanapokon 13:00 és 17:00 óra között, tel.: 06 30 203 1769, e-mail: ) vagy megrendelhető a e-mail-címen, illetve a 224–6700/4624, 4626-os telefonszámon. Őszre várható a koronafilm német, angol, orosz és szlovák feliratú változatának elkészülte, ám a mostani partiumi vetítés alkalmával felmerült a román feliratozás elkészítésének szükségessége is.