Skorka logoIntézetünk "Lendület" Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetében mutatta be kutatási terveit, eredményeit. A kutatócsoport vezetője, Weisz Boglárka Gazdaságtörténeti kutatások: utak és lehetőségek címmel tartott előadást.

Weisz Boglárka a kutatócsoport programját, működését vázolta fel, több esetben ismertette azokat az új eredményeket, amelyek módosították, avagy megváltoztatták korábbi tudásunkat. Külön kiemelte azokat a kiállításokat, konferenciákat, melyeket a kutatócsoport az elmúlt két és fél évben rendezett, valamint a Havi Színes rovatot mutatta be részletesebben. Tóth Csaba Éremleletek a Kárpát-medencében című előadásában a csoport pénzveréshez kötődő munkáiba adott betekintést: a leletkataszter készítése kapcsán a tárgyi anyagot ismertette és példákon keresztül mutatta be a készülőben lévő munkát. A pénztípusok kapcsán külön szólt a nemrég megjelent, Árpád-kori magyar pénzek katalógusa I. című kötetről.kol weiszbkol TothCskol KadasIkol ZsoldosA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kádas István Karrierlehetőségek a pénzügyigazgatásban címmel tartott előadást a kutatócsoport pénzügyigazgatási archontológia-prozopográfiájáról. A készülő mű szerkezetének felvázolását követően Johann Falbrecht kamaraispáni tevékenységén keresztül mutatta be az a pénzügyi archontológia készítésének módszertanát, majd Johann Lemmel prozopográfiáját ismertette, és bemutatta, hogy a prozopográfia milyen plusz információkat szolgáltat nemcsak a gazdaságtörténet, hanem a politikatörténet számára is. A bemutatkozó zárásaként Zsoldos Attila A pénztől a hatalomig címmel a kutatócsoport eredményeiről, a megjelent kötetekről szólt.