Könyvtár

A könyvtár története

A könyvtár alapítási éve 1949, ekkor került a Történettudományi Intézet a Magyar Tudományos Akadémia hatáskörébe. Az állománynak ugyanakkor részét képezi az 1941 és 1948 között a Teleki Intézet égisze alatt működő, jogelődnek számító Magyar Történettudományi Intézet könyvtárának gyűjteménye is. Könyvtárunk jelenlegi státusza: korlátozott nyilvánosságú tudományos szakkönyvtár.

A könyvtár elsősorban Magyarország és a Kárpát-medence területére vonatkozó történettudományi szakirodalmat gyűjti a honfoglalástól napjainkig. Ezenfelül az intézetben folyó kutatásokat elősegítő egyetemes történelmi művekkel és a segédtudományok tárgykörének kiadványaival egészül ki az állomány, mindezek magyar, illetve idegen (elsősorban régiónk országainak, valamint angol, német és francia) nyelven. A 120 ezret meghaladó példányszámú állományban a könyveken kívül hazai és külföldi folyóiratok és évkönyvek, térképek, különlenyomatok, digitális kiadványok, valamint mikrofilmek találhatóak.

Szolgáltatások

– kölcsönzés kizárólag az intézet munkatársai részére,

– helyben használat biztosított más akadémiai intézetek munkatársai, egyetemi tanárok és doktoranduszok, valamint megfelelő ajánlóval rendelkező kutatók, egyetemi hallgatók stb. részére,

– online adatbázisokhoz való hozzáférés (EISZ, JSTOR),

– könyvtárközi kölcsönzés.

Online katalógus

Online Könyvtári katalógus

 

Évkönyvek

Folyóiratok

A könyvtár munkatársai

Beosztás: könyvtáros
Témacsoport: Tudományos információs témacsoport (könyvtár)
Telefon: 224-6700/629
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Kapcsolat

MTA BTK TTI Könyvtár
Cím: Budapest, 1014 Úri u. 53.
Levelezési cím: Budapest, 1250 Pf.: 9.
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel.: 224–6700/675

Nyitva tartás:
H–Cs    08.30–16.00
P          08.30–15.00

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata