2018. március 14-én került sor Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont összintézeti értekezletére.  A rendezvényen az MTA BTK főigazgatója, intézetünk igazgatója, Fodor Pál értékelte a 2017. évi eredményeket, majd ismertette a 2018. évi terveket. Ezt követően az egyes intézetek vezetői kaptak szót, intézetünkről Pók Attila tudományos tanácsadó, igazgatói megbízott beszélt. Ezután következett a Főigazgatói Elismerések ünnepélyes átadása. A kitüntetett kollégák között volt Oborni Teréz, intézetünk tudományos főmunkatársa, témacsoport-vezetője, intézetünk volt tudományos titkára és Horváth Imre, a Tudományos információs témacsoport kiadványszerezési részlegének munkatársa. Rajta kívül Anonymus-díjat vehetett át Bácsatyai Dániel tudományos segédmunkatárs és Szilágyi Magdolna tudományos munkatárs. Mindannyiuknak szívből gratulálunk!

IMG 8217  IMG 8351  IMG 8363  IMG 8375  IMG 8176