Nezzuk meg 2018 01 052018. január 18-án került sor Vasváron az intézetünk gondozásában a közelmúltban megjelent A szentgotthárdi csata és a vasvári béke. Oszmán terjeszkedés – európai összefogás című könyv bemutatójára. A munkát Tóth Ferenc, intézetünk tudományos tanácsadója, a kötet egyik szerkesztője ajánlotta az olvasók figyelmébe.  A tanulmánykötet mellett még két másik, szintén vasvári vonatkozású kiadványt – A 800 éves a domonkos rend Magyarországon és a Matróznaplók című könyveket – is bemutattak a munkák szerkesztői és szerzői. A rendezvénynek a vasvári Békeház adott helyet, amelyben – a helyi hagyomány szerint – a vasvári előzetes békeszerződést aláírták. A könyvbemutató meghívóját itt lehet megtekinteni.

bences konyvbemutato meghivo2018. január 22-én (hétfőn) 11:00 órai kezdettel kerül sor a Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. című kötet bemutatójára a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában (Bp. 1014 Bécsi kapu tér 2–4.). A rendezvényen, amelyen részt vesz Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát is, Balogh Margit, intézetünk tudományos főmunkatársa, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont titkárságvezetője mutatja be a kötetet. A meghívó itt látható.

magyar emlkek borto2018. január 16-án (kedden) 17:00 órai kezdettel mutatják be Kovács István, intézetünk ny. tudományos főmunkatársa és Mitrovits Miklós, intézetünk tudományos munkatársa Magyar emlékek Lengyelországban című kötetét a budapesti Lengyel Intézetben (Bp. 1065 Nagymező u. 15.). Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni itt lehet.  A részletes program itt olvasható.

Jezs2018 január 10-én (szerdán) 16:00 órától kerül sor a Párbeszéd Háza Pedro Arrupe-termében (Bp. 1085 Horánszky utca 20.) a Jezsuita jelenlét Győrben a 17–18. században. Tanulmányok a 375 éves Szent Ignác-templom történetéhez c. könyv bemutatójára. A kötetet intézetünk tudományos főmunkatársa, Molnár Antal és Terdik Szilveszter, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa ismerteti. A meghívó itt látható.

SUSRETI I SUKOBI2017. december 6-án került sor intézetünk tudományos főmunkatársa, Hornyák Árpád szerb nyelvű tanulmánykötetének bemutatójára Belgrádban, a Szerb Történelmi Múzeumban. A  kötet Susreti i sukobi. Odnosi o srpsko–mađarskim odnosima címmel a  szerzőnek a magyar–szerb kapcsolatok történetéből írt és jelentős részben a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság kutatásaihoz kapcsolódó tanulmányaiból készült válogatás, amely a jó nevű, főleg történeti munkák kiadására szakosodott belgrádi Clio kiadó gondozásában jelent meg. A meghívó itt látható, a kötet kapcsán az országos szerbiai napilapnak, a Danas-nak adott interjúja pedig itt olvasható.

Közelgő eseményeink

Nincsenek események

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata