balkán borito 1 emailAz intézetünk gondozásában, a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések című sorozatban megjelent legújabb kötet címe: Magyarok és szerbek a változó határ két oldalán, 1941–1948 – Történelem és emlékezet. A 18 tanulmányt tartalmazó kiadványt Hornyák Árpád és Bíró László szerkesztette. A Tartalomjegyzék itt, az Előszó pedig itt olvasható.

1941 áprilisában a német csapatok mellett az olasz, a bolgár és a magyar hadsereg egységei is bevonultak az egykori királyi Jugoszláviába. Magyarország visszaszerezte az első világháború után a jugoszláv államhoz csatolt területek egy részét, a Bácskát, a Muravidéket és a Muraközt. Az itt élő magyarság örömmel fogadta a magyar adminisztrációt, valamint hogy kisebbségből újra az államalkotó nemzet részévé vált. A magyar uralom azonban három és fél év után, 1944 őszén véget ért, amikor a jugoszláv hadsereg és a szovjet csapatok elérték a Délvidéket. A partizánok bácskai bevonulása után számos községben és városban magyarokat tartóztattak le, több ezer embert internáltak, illetve végeztek ki. A tanulmánykötet bemutatja az 1941–1948 közötti viharos évek számos vonatkozását: a mindennapi élet, a  társadalmi szerveződések alakulását, számba veszi a magyarellenes megtorlások fellelhető forrásait, az akkori „jogszolgáltatás” ellentmondásosságát. Az írások kitekintenek arra, milyen szerepet játszottak a kisebbségek az államközi kapcsolatokban a háború után, és milyen kép él a korszakról az egyén és a közösség emlékezetében. Végül, de korántsem utolsósorban, képet nyújtanak arról, hogy miként változott a háborús időszak értékelése a történetírásban.

 

A kötet ára 3600 Ft. Kiadói kedvezménnyel megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1014 Úri u. 53., I. emelet 57., munkanapokon 9.00–16.00 óráig) vagy megrendelhető a e-mail-címen, illetve a 224–6700/624, 626-os telefonszámon. A kötetet a kiadón kívül partnereinknél vásárolhatja meg.